Teniszcsillagok vakító fényében

Teniszcsillagok vakító fényében

Szeles Mónika győzelme Ausztrália nyílt teniszbajnokságán – 1991. január 26.

„Minden birodalom egyik alapvető törekvése, hogy elhitesse magáról, hogy örökkön örökké létezni fog. Ennek a mély hitnek a fenntartására az impériumok soha nem sajnálták az energiát. Már az ókori Róma is egyetlen megrendítő erejű permanens »live-show« formájában törekedett ennek érdekében elkápráztatni az akkori világot.”

(Bogár László)

Az előzményekért egyszerűen csak KATT IDE!

 Jodie Fosterrel és Matthew McConaughey intim közelsége pedig mit sem változott, mióta a legutóbb láttuk ugyanitt…

Komolyabb magyarázkodásnak és kényszeredettségnek persze továbbra sem látom semmi okát, elsősorban ezzel kapcsolatban nem:

Az aktualitások fényében pedig túl voltunk már az idei január közepén, több nappal is, ha nem is sokkal... Amikor régi ismerős arcok kerültek elő a nyolcvanas évek zentai homályából…

Nagy Mikivel (jobbra) egy zentai tribünesten valamikor a múlt század nyolcvanas éveinek végén, 1987-ben vagy 1988-ban lehetett

Itt pedig Szögedi Szabó Bélával, talán épp ugyanazon az esten (de így, kívülről nézve, külsőségeikben lényegében mind egyformák voltak…) az első sorában, de mögöttünk is mind ismeret arcok ültek…

Szóval igen, égi ismerős arcok kerültek elő a nyolcvanas évek zentai homályából, amelyeket azóta sem láttam, egészen más irányba vitt bennünket az élet, meg hát a múlt század kilencvenes éveinek délszláv örökösödési polgárháborús őrülete; három, de legalább két és fél évtized távlatából jött most ez a találkozás. Bár, így utólag, ennyi idő után, valójában már teljességgel felesleges is volt, talán jobb is lett volna nem találkozni újra, nem előmerészkedni a múlt homályából. Sok-sok fejfájástól kímélhettük volna meg magunkat. A legnagyobb jóindulattal, amellyel bevetettük magunkat ebbe a történetbe. Időközben pedig, miközben közös dolgaink rendeződését lestük – mert akkor már olyan információink voltak, hogy közös dolgaink végre rendeződési pályára álltak –, azt olvastuk a híradásokban, hogy a történelem igazolta Wallenberg emberi helytállását. Milyen igaz. „A történelem igazolta Raoul Wallenberg emberi helytállását, döntéseinek helyességét és máig ható igazságát” – mondta Fónagy János, a Nemzeti Fejlesztési Minisztérium államtitkára vasárnap, egy budapesti megemlékezésen, amelyet abból az alkalomból tartottak, hogy az egykori diplomatát hetvenegy évvel ezelőtt fogták el szovjet katonák – jelentette 2016. január 17-én, vasárnap, a Magyar Távirati Iroda. A Raoul Wallenberg Egyesület által az egykori svéd diplomata emlékére szervezett rendezvényen az államtitkár kiemelte: az egyéni döntés bátorsága, a kritikus helyzetekben megmutatkozó meg nem alkuvó emberi kiállás előtt tisztelegnek most. A magyar kormány nevében az egész magyar társadalom háláját fejezi ki a svéd embermentő diplomata példamutató tevékenységéért - mondta.

A XIII. kerületi Raoul Wallenberg utcában elhelyezett emléktáblánál Fónagy János felidézte: kisgyermekként a közelben, a rokonainál tartózkodott 1944 őszén, abban az időszakban, amellyel kapcsolatban Wallenberg nevét a magyar társadalom mindörökre az emlékezetébe véste, így ő maga is egyike „annak a sok ezer zsidó embernek, akiket Raoul Wallenberg a biztos haláltól mentett meg sok más társával együtt”. Ez is bizonyítja, hogy mennyire fontos az egyéni hozzáállás, amely kiemeli a tömegből azokat az embereket, akik az adott pillanatban tudják, hogy mit kell tenni, és meg merik azt tenni - mutatott rá. Fónagy János szerint a megóvott életekért a kollektív emlékezet hálája és tisztelete is jár, és Wallenberg esetében ez különösen fontos, hiszen ő „az egyetemes humánum szimbólumaként” az egész világ előtt ismertté tette azt az európai, közép-európai és magyar tragédiát, amelynek cselekvő részese volt.

Az államtitkár szerint az emlékezés üzenete az egyéni példamutatás, mert miközben Wallenberg maradhatott volna biztonságban a hazájában, mégis eljött ide, hogy segítsen a magyar főváros több mint kétszázezres, akkor közvetlen életveszélyben lévő zsidó lakosságán. Hangsúlyozta, hogy a történelem igazolta Wallenberg emberi helytállását, döntéseinek helyességét és máig ható igazságát. Niclas Trouvé, Svédország magyarországi nagykövete beszédében úgy fogalmazott: egész Európában hideg szelek fújnak, és ahogyan hetvenegy éve, most is sötét időszakban élünk, amikor olyan emberekre van szükség, mint Raoul Wallenberg volt. Az egykori svéd diplomata bátor és kreatív módon mentett meg sok zsidó embert - emlékeztetett.

A nagykövet felidézte: tavaly a Keleti pályaudvarnál járt, ahol sok magyar emberrel találkozott, akik Wallenberghez hasonlóan segítettek az embereknek a legnehezebb időszakban, és ezt emberségből tették. A svéd diplomatához hasonlóan nekik sem mondta senki, hogy ezt kell tenniük, hanem saját akaratukból cselekedtek – jegyezte meg. Arról is beszélt, hogy hazájában is sokan tettek hasonlóképpen, büszke arra, hogy milyen sok ember lelt menedéket Svédországban, és mindenkinek tudtak ellátást biztosítani. Mindez nem sikerült volna a sok civil segítsége nélkül – hívta fel a figyelmet. A megemlékezés végén a résztvevők koszorúkat és virágokat helyeztek el az emléktáblánál. Raoul Wallenberg svéd diplomata a második világháború végén Budapesten magyar zsidó emberek tízezreinek az életét mentette meg menlevelekkel és svéd védett házakkal. A szovjet Vörös Hadsereg bevonulása után Wallenberget 1945 januárjában őrizetbe vették Budapesten. A szovjet, majd az orosz hatóságok rendre azt állították, hogy a svéd diplomata 1947. július 17-én szovjet fogságban halt meg. Erre azonban Moszkva máig sem mutatott be egyértelmű bizonyítékot, ezért a történészek, de Wallenberg hozzátartozói kételkednek az állításban – írta tudósításában a távirati iroda január 17-én, vasárnap délután háromnegyed hat előtt két perccel, vagyis cs. e. 307047.9-kor. S persze, szép és jó ez így, sokkal szomorúbb azonban, hogy vélhetően éhen haltak a holland és a német partoknál a minap elpusztult bálnák. Lehetséges, hogy haláluk előtt nehezen találtak megfelelő táplálékot azok a nagy ámbráscetek, amelyek élettelenül sodródtak partra Wangerooge északi-tengeri német szigeten - közölte egy holland bálnapreparátor, aki önkéntesek egy csoportjával a hét végén az alsó-szászországi Wilhelmshaven kikötőjében felboncolta a tíz napja talált tetemeket – jelentette 2016. január 18-án, hétfőn a Magyar Távirati Iroda. Aart Walen elmondása szerint az egyik fiatal bika gyomrában mindössze egyetlen tintahalcsőrt találtak, holott a kalamájóknak ebből a nehezen emészthető szájszervéből rendszerint húsz-száz darab szokott lenni a bálnák emésztőrendszerében. Az alultápláltságra utal a két fiatal hím bálna aránylag kis testsúlya is.

„Az elpusztult ámbráscetek talán éheztek, és már a saját zsírjukat élték fel” – mondta a kutató. A másik bálna gyomortartalmát később vizsgálják meg. A két ámbráscet közül a nagyobbikat nem semmisítik meg, csontvázát visszaküldik Wangerooge szigetére, ahol kiállítják látványosságként. Közben a schleswig-holsteni Nordstrand-félszigeten is feldarabolták azt a fiatal bikát, amelynek tetemét Büsum térségében mosta partra a víz. Egy több négyzetméteres halászháló maradványait találták meg a gyomrában, de szakértők szerint nem ez okozta a halálát. Ennek a bálnának a csontvázát a stralsundi tengerészeti múzeumban fogják kiállítani. Az elmúlt tíz napban tizenkét nagy (óriás) ámbráscet tetemét vetette partra a víz holland és német északi-tengeri szigeteken – írta jelentésében a távirati iroda 2016. január 18-án, hétfőn délelőtt fél tizenegy után négy perccel, vagyis cs. e. 307050.6-kor. Valahogy így... Ekkor azonban már biztosnak tűnt, hogy kinyílt az első virág a világűrben... Ami nagyszerű hír, máris kezdem tervezgetni a Holdra telepítendő virágüzletemet, ahol Alan Fordot és Bobot fogom alkalmazni főállásban – Superhik felügyeletére bízva munkájukat és sorsukat. Lássuk csak, ha nem is sok, de van néhány Alan Ford-képregényem is az internetes gyűjteményemben.

Magyarul sajnos nem jelentek meg ezek a nagyszerű képregények, de alkalomadtán majd teszünk róla, hogy változtassunk ezen is, szívem... Már csak azért is, mert megkezdhetjük a virágtermesztést is a világűrben. Az ehhez vezető első lépésben a Nemzetközi Űrállomáson kivirágzott első virágról, egy narancssárga szirmú zinniáról küldött képet a Földre Scott Kelly, amerikai űrhajós a hétvégén. Az asztronauta a Twitteren osztotta meg a vasvirágként is ismert zinniáról készült fotót a következő felirattal: „Debütált a legelső világűrben nőtt virág”. Az űrállomás tavaly áprilisban kapta meg azt a különleges növénytermesztő berendezést, amellyel már salátát is termeltek a Föld körül keringő bázison. A berendezésben piros, kék és zöld fények serkentik a növekedést. Az űrhajókon termesztett zöldség fontos szerepet tölthet be a hosszú távú, hónapokig vagy akár évekig tartó űrutazásoknál és egy lehetséges jövőbeli Mars-expedíciónál.

Trent Smith, a NASA Kennedy Űrközpontjának programmenedzsere korábban elmondta: a zinnia nevelésével fontos információkhoz juthatnak arról, hogyan virágoznak a növények az űrben, és ez megnyithatja az utat például a paradicsom nevelése előtt. A NASA kutatói azt is szeretnék felmérni, hogy a legénység hangulatára milyen hatással van az, hogy növények nőnek az űrállomáson. Az űrben egy évet eltölteni szándékozó Kellyt érezhetően fellelkesítette a rendkívüli esemény – fogalmazott jelentésében a távirati iroda 2016. január 17-én, vasárnap, délután negyed hét után három perccel, vagyis cs. e. 307047.9-kor.

Mindeközben a világmindenségben:

Közzétette: Szabó Palócz Attila – 2016. január 18.

Épp ekkor zajlott az Australian Open teniszbajnokság, amelyen Novak Đoković (a szerb Norbi Update…) már ismét könnyedén továbbjutott… A világelső és címvédő Đoković három játszmában legyőzte dél-koreai ellenfelét az ausztrál nyílt teniszbajnokság 19,7 millió dolláros, vagyis csaknem 5,6 milliárd forintos összdíjazású férfiversenyének hétfői első fordulójában – jelentette a Magyar Távirati Iroda Melbourneből, 2016. január 18-án, hétfőn. Azóta persze már a végeredményt is tudjuk, de az most kevésbé fontos… Majd egyszer! A tizenkilenc éves Csung Hjon ötször veszítette el adogatójátékát a mérkőzés folyamán, a világranglista éllovasa pedig csak egyszer. Đoković egy óra és ötvenöt perc alatt nyert, és úgy tűnt, nem viselte meg különösebben a harmincnégy fokos hőség. A kiemeltek közül a tizenhetedik helyen rangsorolt Benoit Paire három szoros szettben kikapott az amerikai Noah Rubintól. Ekkor kezdődött az idei verseny, tehát még javában az első forduló eredményeit vizslattuk – a legjobb hatvannégy közé jutásért játszott mérkőzések eredményeit. A férfiaknál a következő párosítások mérték össze képességeiket:

Đoković (szerb, 1.) – Csung Hjon (dél-koreai) 6:3, 6:2, 6:4

Berdych (cseh, 6.) – Bhambri (indiai) 7:5, 6:1, 6:2

Nisikori (japán, 7.) – Kohlschreiber (német) 6:4, 6:3, 6:3

Čilić (horvát, 12.) – Bakker (holland) 6:7 (4-7), 7:5, 6:2, 6:4

Simon (francia, 14.) – Pospisil (kanadai) 6:7 (4-7), 6:3, 6:2, 6:4

Goffin (belga, 15.) – Sztahovszkij (ukrán) 3:6, 6:3, 6:4, 6:4

Rubin (amerikai) – Paire (francia, 17.) 7:6 (7-4), 7:6 (8-6), 7:6 (7-5)

Thiem (osztrák, 19.) – Mayer (argentin) 6:2, 7:6 (7-6), 4:6, 7:6 (7-0)

Delbonis (argentin) - Karlović (horvát, 22.) 7:6 (7-4), 6:4, 2:1-nél Karlović feladta

Garcia-Lopez (spanyol, 26.) – Mathieu (francia) 6:4, 6:4, 6:4

Cuevas (uruguayi) – Nisioka (japán) 7:6 (7-5), 6:1, 6:4

Olivo (argentin) – Vesely (cseh) 7:6 (10-8), 2:6, 1:6, 6:4, 6:4

Lajović (szerb) – Querrey (amerikai) 6:7 (5-7), 4:6, 6:4, 6:2-nél Querrey feladta

Dolgopolov (ukrán) – Berankis (litván) 6:1, 3:6, 6:4, 6:2

Herbert (francia) – Andujar (spanyol) 5:7, 6:4, 7:6 (7-5), 6:2

Almagro (spanyol) – Benneteau (francia) 6:3, 6:7 (5-7), 6:3, 7:6 (7-1)

Kudla (amerikai) – Krajinović (szerb) 6:2, 6:1-nél Krajinović feladta

Ramos (spanyol) – Ćorić (horvát) 6:2, 6:2, 6:3

Donszkoj (orosz) – Cervantes (spanyol) 6:4, 3:6, 6:1, 6:4

Džumhur (bosnyák) – Edmund (brit) 1:6, 7:6 (7-4), 4:6, 6:3, 6:1

Brands (német) – Estrella (dominikai) 6:4, 7:6 (7-1), 4:6, 6:1

Bašić (bosnyák) – Haase (holland) 7:6 (7-4), 6:4, 6:4

Krajicek (amerikai) – Vu Ti (kínai) 6:4, 6:1, 6:3

Így vette át és adta közre a távirati iroda a hivatalos eredménytáblázatot 2016. január 18-án, hétfőn délelőtt fél tizenegy után egy perccel, vagyis cs. e. 307050.6-kor, s töredelmesen bevallom, engem a női egyes eredmények ekkor már sokkal jobban érdekeltek. Például 1991-ből… Ugyanis dédelgetve őrizgetek még egy régi felvételt. Sok évvel ezelőtt történt. Egészen pontosan negyed évszázada! Vagyis 1991 januárjában nyerte meg először Szeles Mónika – akkor még jugoszláv színekben – Ausztrália nyílt teniszbajnokságát. A következő két évben aztán ismét hozta a formáját, vagyis 1992-ben és 1993-ban is megvédte címét. Két év szünet után pedig, immár amerikai állampolgárként, 1996-ban negyedszer is megszerezte a trófeát ezen a rangos világversenyen.

Nekem most azonban elsősorban az 1991-es verseny a fontos, mert azon a télen, akkor januárban, a szemeszteri szünetben (illetve a vizsgaidőszakban…) ültem otthon Zentán a tévékészülék előtt, és szurkoltam neki is, meg persze Boris Beckernek is a férfi egyesben. S amikor Mónika megnyerte a döntőt Jana Novotná ellen, akkor bizony megnyomtam a piros REC-gombot a régi (bár igazából még mindig megvan… jó lesz, jól jön még majd a saját kis külön bejáratú technikatörténeti múzeumom állományához…) VHS videokészülékemen. Egyfajta anyaggyűjtésnek tekintettem ezt akkor, mert nem sokkal korábban (1990 nyarán…) fejeztem be, zártam le az Oedipust tudnom add című irodalmi forgatókönyvem első változatát, és egy újabb film akkor már nagyjából megvolt a fejemben. Ekkor kezdtem el dolgozni a (igen, így, csupa kisbetűvel írva…) valami mintha te című forgatókönyvön. Persze, egyikből sem lett film, s hazudnék, ha nem az lett volna az elsődleges célom ezekkel, de az én megközelítésem mégis alapvetően elsősorban irodalmi volt. Tehát engem alapvetően a forgatókönyv foglalkoztatott (korábban olvastam Bernardo Bertolucci nagyszerű irodalmi forgatókönyvét, az 1972-ben, tehát alig egyéves koromban… készült csodálatos Az utolsó tangó Párizsban, vagyis Ultimo tango a Parigi című filmjéhez, és mindkettő, az irodalmiasított forgatókönyv és a film is lenyűgözött…), annak megvalósításáért tettem ugyan néhány bizonytalan lépést, de nem volt bennem megfelelő kitartás, eltökéltség, hogy véghez is vigyem. A figyelmem, a koncentrációm akkor már egészen más felé járt, érdeklődésemet egy újabb hasonló vállalkozás, vagyis egy újabb irodalmi forgatókönyv kötötte le. Ehhez gyűjtöttem dokumentumanyagokat… Ezért vettem fel a díjátadást is.

Ezt akkor bizony még a régi jugoszláv tévéhálózat közvetítette, a JRT, szerb nyelvű kommentárral, s érdekes (érdemes!) megfigyelni, hogy bizony ezeken a képkockákon még nincs rajta a tévétársaságok ma már teljesen megszokott jele valamely sarokban. Akkoriban az ilyesminek még híre s hamva sem volt nálunk…

Vagyis történt még mindez a televíziózás szűzkorában…

S innen lapozzunk most akkor sebtében tovább:

Hétfőn este hét órakor a szabadkai Városháza előtt tiltakoznak az újságírók a hatalom viszonyulása ellen. Aki támogatja őket, csatlakozzon!
Közzétette: Magyar Mozgalom – 2016. január 10.

A Star Trek – Mindenen túl (Star Trek – Beyond) stábja 2015. szeptember 30-án tartott promóciós sajtótájékoztatót az Egyesült Arab Emírségekben, Dubajban – Idris Elba alakítja Krall szerepét az új filmben

Orosz karakter megformálására orosz színészt szerződtettek: Anton Jelcin, alias Pavel Chekov, 1989-ben még szovjet állampolgárként született az akkor még Leningrádnak nevezett Szentpétervárott

Hárman az Enterprise űrhajó legénységéből: Chris Pine, Simon Pegg és Zachary Quinto a tavaly szeptemberi sajtótájékoztatón

Jeffrey Chernov producer, Douglas Jung forgatókönyvíró, Justin Lin rendező és pőroducer egyszemélyben, valamint a színészek: Chris Pine, Simon Pegg, Zachary Quinto, Idris Elba és Karl Urban

Idris Elba a megmondhatója (mikrofonnal a kezében) – Mellette: Chris Pine, Simon Pegg és Zachary Quinto

Kit kell itt meggyógyítania? – Karl Urban az emírségekben

Jeffrey Chernov producer a szeptemberi sajtótájékoztatón

Douglas Jung Dubajban

Kirk kapitány, hogy tévedtünk erre a sivatagi bolygóra? – Chris Pine a promóciós rendezvényen

Simon Pegg

Csoportkép a stábbal a sajtótájékoztatóról: Jeffrey Chernov, Douglas Jung, Justin Lin, Chris Pine, Simon Pegg, Zachary Quinto, Idris Elba, Karl Urban és Anton Jelcin

A december 30-i sajtótájékoztatót a dubaj Burdzs al-Arab (Burj Al Arab), vagyis az Arabok tornya nevű hétcsillagos szálloda dísztermében tartották meg – A torony a Jumeriah nevű nemzetközi szállodalánc tulajdonában van, az utóbbi években a közel-keleti város szimbólumává vált (Francois Nel felvételei)

Ez pedig egy minapi (január elejei…) koncertélményünk volt:

Itt jártunk hát tegnap este:https://www.facebook.com/events/200646063616626/
Közzétette: Szabó Palócz Attila – 2016. január 10.

Elmentek a fiúk – Ahogy elmentünk mi is az új helyen működő Gödör klubba

S ugyanekkor már készülődtünk egy másik, újabb bulira is. Egészen pontosan erre:

És majd ide megyünk februárban:
Közzétette: Szabó Palócz Attila – 2016. január 10.

Nyugodj békében, Lemmy!R. I. P. Lemmy!
Közzétette: Szabó Palócz Attila – 2016. január 10.

Azt persze nem tudhatom, hogy Rumen mit szólna mindehhez… Ő talán tudhat egy jó kőműves-burkolót, aki elektronikus árajánlat adására is képes…

Tény azonban, hogy a Versek éve 1991 – jugoszláviai magyar költők műhelye – című antológia, amelyről a korábban idézett Csendéletek háborúval című kritikájában Toldi Éva is írt, a Híd című folyóirat 1992-es január-februári kettősszámában jelent meg:

Én pedig ebben a lapszámban azzal a Moirák szeretője című szonettkoszorúmmal szerepeltem, amely később a Résnyire nyitva (Forum Könyvkiadó, Újvidék, 1993.) című verseskötetemben megjelent.

Résnyire nyitva, Forum Könyvkiadó, Újvidék, 1993.

Toldi Évának pedig ezúton, és ennyi év távlatából is köszönöm a méltató szavakat!

Meg persze a kötetemen később végzett munkáját is! Nem kevésbé…

Érdekes azonban – és itt állnak majd sorban most a mindenféle blogos élmények –, hogy amikor több mint tíz esztendővel később, 2004. decemberében, immár itt, Budapesten, elhatároztam, hogy készítek a kötetemből egy internetes változatot az egyik ingyenes blogszolgálatónál, akkor bizony a Verseim.freeblog.hu cím már ugyanúgy foglalt volt, akárcsak most, tavaly decemberben a Csillagidő, ezért akkor a kissé nagyképű hatást keltő Költészetem, avagy Kolteszetem.freeblog.hu címet kellett választanom magamnak. Persze ma már mindegy is, hiszen egyik sem létezik, sem az engem leelőző, beelőző akárkié, sem az enyém… A Freeblog eltűnése, összeomlása bizony mérhetetlenül sok-sok éjszakába vesző munkaórámat tette semmissé, avagy törölte el a világháló színéről.

A Kolteszetem.freeblog.hu-ról még akkor készítettem egy html-mentést, s ezt alakítottam át nemrég PDF formátumba. Nos hát, ez sült ki belőle:

Íme hát:

Moirák szeretője

– Kószbéli Timoklész – felelte –, be kell vallanom, hogy nem egészen értelmetlen az, amit mondasz. Valóban bölcs dolog megvetni e világ javait. De esztelenség volna hasonlóképp megvetni az örök javakat, az Isten haragját magunkra vonni. Szánom tudatlanságod, Timoklész, és meg foglak tanítani az igazságra, hogy megismerve a Háromszemélyű Egy Istent, úgy engedelmeskedj neki, mint gyermek az a atyjának.

De Timoklész közbevágott:

– Tartózkodj attól, idegen, hogy kifejtsd tanaidat, és ne gondold, hogy felfogásod elfogadására kényszeríthetsz. Minden vita terméketlen. Az én véleményem az, hogy nincs véleményem. Életem mentes minden zavartól, s ennek az az ára, hogy minden vonzódás nélkül élek. Folytasd utadat, és ne kíséreld meg, hogy kizökkents abból a boldog közönyből, amelybe elmerültem, mint élvezetes fürdőbe, napjaim keserves fáradalmai után.

(Anatole France: Thaisz – Szerb Antal fordítása)

1.

Az én álmom betegnek lenni, lányom,

hogy emlékeim végre rendbe szedjem,

felidézzem újra, mit elfeledtem,

mielőtt még testem a földbe szálljon.

Kezd elhagyni, érzem, árnyam s világom,

sötét felhők gyűlnek bennem s köröttem,

fekszem, bosszút állni gyűlt mind a vétkem,

elhagyok földet és mezőt, virágot.

Egy-egy rímet még, rémeset a kornak,

egy arc, s vágyam ég, egy fotó: mesés ég,

mesét mesél itt a mester s az ősgép.

E véres korban éheznek a holtak,

kőhöz láncolnak, mint gaz kívülállót,

s a múltban mint révedezve bolyongót.

2.

S a múltban mit révedezve bolyongót

bezár a sorsom keményen szobámba,

úgysem vesznek már engem soha számba;

figyelmeztettek barátim, a buzgók.

Kemény fejjel én, a jó szóra mit sem

tekintve, mennék fejem a falba verni,

tanácsra, nohát, mit jó terve mond ki,

köpni, feledni – most tőle sietnem,

rejtőznöm, futnom, új jövőt tanúsít

(elszánt: orruk alá töri a borsot),

és ölni is kész, csak szólj neki, hogy kit.

Saját farkukat kímélik a kígyók,

e fájdalomtól önkínjuk nemesbít, s

a lelkemet megszállják pici bolyhók.

3.

A lelkemet megszállják pici bolyhók,

mert gondoltam volt, tudok ilyet én is.

Alig vala ez így valahány évig,

s tartám: ez a sor szépsége, s hogy így jók:

abesszürkés höl, ő veré nejéthók:

zöngés és zörgés – elkésett genézis,

a múlttal elki, egész lénye nénis;

jönnek maj és jön az meres bogykók:

Idős nem voltam és lenni se lettem,

csak időm kevés, már elszáll felettem,

s szökellnem hiú, nem érem az ágon.

Hagyjatok el most, ős gondolatok, ti,

te is Heléna, próbálj meg feledni!

Merengenék kicsit a pusztaságon.

4.

Merengenék kicsit a pusztaságon

– csónakom régi, evezőm a parton –,

már a török is elveszett e tájon

– őscsónakommal átmegyek a harcon.

Hány trák volt Kürosz hősi seregében?

S hány perzsa anya sírt, s öntött ki csermelyt?

– a hét gyászmagyar kínkeserve ébren –

s germánokkal hány gall vívta a versenyt?

Alsó folyása ez az én Tiszámnak,

melynek hullámi rég történelemmel

vannak telítve, s jól átszőve lennel.

Termutisz sérült seregei várnak,

reménykednek még, s nem tudják, de várom:

éjek, melyekből elsikkadt az álom.

5.

Éjek, melyekből elsikkadt az álom,

Hellász határán új harcé a lábnyom:

puccsal bizonyos jobboldali tisztek

bús unalmukban uralkodni mentek.

A görög király, s neje, a királyné,

már elmenekült, földje katonáké,

kik a fasizmust s terrorját od'adták

bőkezűen a népnek. Mondogatták:

– Mi vagyunk a jók, kedvesek s a szépek,

külföldön is reánk vágynak a népek!

Demagógia – óh, mily szép bók!

S építendő a diktatúra romját,

Cipruson kezdtek robbanni a bombák:

elüldögélünk – ezernyi sztroboszkóp!

6.

Elüldögélünk – ezernyi sztroboszkóp

között és vele, márminthogy övezve,

s bár nem vagyunk mi színházi rajongók,

de jól jön néha egy-egy ilyen este,

frissen s mulatón foglalva egy új jam-

bikus shakespeare-i anglikán szonettbe,

hol felvonulnak most sokan, de újnan:

a királyt a penész majdnem megette,

mikor azt látta, hogy fia, a herceg,

egy jobbágylánnyal boldog frigyre lépett,

s az udvarban most a bolondja henceg

és nem fogja fel, hogy mily nagy a vétke –

            – a marslakók csak honi alvajárók

            az égnek alján társaink a bolygók –

7.

Az égnek alján társaink a bolygók –

mi mára lettem, csak azzá maradnék,

keresek egy helyet, bizonyos óvót

– Oedipusz meghalt, és élni akart még –

együtt révni már: jer ide, picinykém,

a pénzünk felett – kutyába harapnék –,

ülj mellém, Kati, felolvas a cinkém;

s ha már kisírtad bánatod magadból,

hallgasd meg szavát: nem maffia vagy kém,

nem akciófilm – mitológiából

vett apró részlet, csak neked, virágom:

messzibe szálltak a mesék a királyról...

            Mért sírsz már megint? Légy a régi álmom,

            kell-e még rád, óh, sokat kell-e várnom?

8.

Kell-e még rád, óh, sokat kell-e várnom?

Kínoz a magány, és szüntelen emészt,

levetkezném magamról az ölő félszt,

és fejem a múlt gondjaiba mártom.

Megjárta-e Krétát Galibha Márton,

tény, hogy nem tudom, de midőn azonban

Zeusz Európát bikás változatban

elragadta volt Aphrodité-párton

elúszott vele Kréta szigetére,

s míg a bika a tengerben lubickolt,

nője három fiút a világra hurcolt.

Meghalt a király, s a királyi székbe

Minósz ülhetett. De többet akartak,

türelmem elfogyott, már maradék csak.

9.

Türelmem elfogyott, már maradék csak,

de nem így Minósz, ki bölcs és türelmes,

a hódításra, a kincsre nem éhes,

Kréta fejlődik, gazdag, semmi hézag.

Közbecsű tény, tehát mindenki tudja,

minden ily eset istenek szemében

sokkedvvel látott és dicső kegyében

bőségbe zárva kincsét Zeusz adja.

S bár a jóságnak jó sorsban van ára,

de öröklétről csak hiú álmodik,

eléri Minószt, eléri halála.

Az Alvilágban Hádész uralkodik,

Rhamanthüsszal ott Minósz a társa:

a szó, a név: Kharikleia – kínos itt.

10.

A szó, a név: Kharikleia – kínos itt,

mert az igény más, másról szól a dal már.

Létezésem csak kártyaként ledőlt vár,

s gondom elhagyom, magányom csinosbít –

Megint hazudtam! S vajh hanyadik ez már?

Tilos hazudnom – Küpriszem! neked nem:

a bűn hagy egyedül, s el kell temetnem

– Oedipuszom, istenem! – félve elzár

minél távolabb, s ne láthasson engem,

szavam gyilok, kés – ím, illene mennem,

őshazámban remény többé nem ámít.

Őszinteséget hozok tavaly évből,

s lehazudom a csillagot az égről –

emléke mint útmutató világít.

11.

Emléke mint útmutató világít –

két szőlőszemem most fénylőn ha rád les,

vakítón csillan, válaszodra vágyik,

vágy gyúl szemében, s hinnéd, hogy a vád les,

pedig csak érintne, szólítna, lányom,

amíg egy újabb körtáncot ölébe

rejt, s egy bordalban téged adna látnom

– mert emlék maradsz spéci bőrkötésben,

– mert fejedről hajad majd mind kihullik,

én nem szólítlak, és hozzád sem érek,

örülök, ha szűk körödbe beférek;

– mert ha ritkán hívsz, vágyam is kimúlik,

– mert Minósz is az, Kharikleia is csak,

csak a hülye hiszi, hogy senki sem vak.

12.

Csak a hülye hiszi, hogy senki sem vak,

zsebemben vannak felégve a falvak:

emléke itt süvölt Germanicusnak,

míg a gót seregek dél felé kúsznak.

Emlékké lészen már holnapra minden,

mi újat hozott májával a reggel.

Én már az álmokról régen leszoktam,

mióte elmerültem, ím, e koszban,

és mivel a kosznak veleje káosz,

kedvem elpártol, Chaosz vesz magához.

Jól van, jövök már – ezt hamvam kiáltja,

fagyos a pokol és a küldetésem

balgaság – mondják, s tiltják befejeznem –

nem hiszem el, fejem tömni hiába!

13.

Nem hiszem el, fejem tömni hiába,

mert nem való az, hogy véges az ének,

s hazugság az is, hogy a bú kiállja

fogát időnknek, és állítni vétek,

hogy itt a fontos ügyletek a legjobb

kezekben vannak, s már jobbra térnek,

elélünk ezer évig, s ami még jobb,

kettőig, ha kell – helyzetünk a véglet

– hisz ilyen szavaktól egy félbolond több,

mind meghalunk, mert meg kell halni úgyis,

végső ruhád majd, mikor ott felöltöd –

érthetetlen múlt a vágy és az út is;

            ki életét a zaciból kiváltja –

            nem leszek, ki iskoláik kijárja!

14.

Nem leszek, ki iskoláik kijárja,

mert két vesém már réges-rég leverve,

magamban állok itt, Moirákra várva,

s nincs Apollónom, ki kegyébe venne,

mert Admétoszhoz őt szolgálni küldte

Zeusz hajdan, hogy bosszút rajta tenne,

s a Moirák ivásnak állva, a fürge

Apollón járjon közben érdekemben:

Moirákra várok én már, mint az ürge,

de látni szeretném, s hallani csendben,

akár súgva csak, elődbe kiállnom,

ne váratlanul, nehogy meglephessen,

            mert én már csakis a halálra vágyom,

            az én álmom, betegnek lenni, lányom.

A mesterszonettet a végéről majd legközelebb pászítom hozzá mindehhez…

Ennyi kis titokzatoskodás engedtessék már meg nekem, no!

Szóval egy soha el nem készült filmet nézünk (szinte csak ilyenek vannak az életemben…), amikor felidézzük most, huszonöt esztendő távlatából Ausztrália nyílt teniszbajnoksága női egyes döntőjének 1991-es díjátadását. S történt mindez január 26-án. Az újvidéki Szeles Mónika ekkor nyerte meg először ezt a tornát, s gyakorlatilag kislány volt még…

(Folyt a kakas, folyt a tyúk…)