Teniszcsillagok vakító fényében

Teniszcsillagok vakító fényében

Szeles Mónika győzelme Ausztrália nyílt teniszbajnokságán – 1991. január 26.

„Minden birodalom egyik alapvető törekvése, hogy elhitesse magáról, hogy örökkön örökké létezni fog. Ennek a mély hitnek a fenntartására az impériumok soha nem sajnálták az energiát. Már az ókori Róma is egyetlen megrendítő erejű permanens »live-show« formájában törekedett ennek érdekében elkápráztatni az akkori világot.”

(Bogár László)

Az előzményekért egyszerűen csak KATT IDE!

 Jodie Fosterrel és Matthew McConaughey intim közelsége pedig mit sem változott, mióta a legutóbb láttuk ugyanitt…

Komolyabb magyarázkodásnak és kényszeredettségnek persze továbbra sem látom semmi okát, elsősorban ezzel kapcsolatban nem:

Az aktualitások fényében pedig túl voltunk már az idei január közepén, több nappal is, ha nem is sokkal... Amikor régi ismerős arcok kerültek elő a nyolcvanas évek zentai homályából…

Nagy Mikivel (jobbra) egy zentai tribünesten valamikor a múlt század nyolcvanas éveinek végén, 1987-ben vagy 1988-ban lehetett

Itt pedig Szögedi Szabó Bélával, talán épp ugyanazon az esten (de így, kívülről nézve, külsőségeikben lényegében mind egyformák voltak…) az első sorában, de mögöttünk is mind ismeret arcok ültek…

Szóval igen, égi ismerős arcok kerültek elő a nyolcvanas évek zentai homályából, amelyeket azóta sem láttam, egészen más irányba vitt bennünket az élet, meg hát a múlt század kilencvenes éveinek délszláv örökösödési polgárháborús őrülete; három, de legalább két és fél évtized távlatából jött most ez a találkozás. Bár, így utólag, ennyi idő után, valójában már teljességgel felesleges is volt, talán jobb is lett volna nem találkozni újra, nem előmerészkedni a múlt homályából. Sok-sok fejfájástól kímélhettük volna meg magunkat. A legnagyobb jóindulattal, amellyel bevetettük magunkat ebbe a történetbe. Időközben pedig, miközben közös dolgaink rendeződését lestük – mert akkor már olyan információink voltak, hogy közös dolgaink végre rendeződési pályára álltak –, azt olvastuk a híradásokban, hogy a történelem igazolta Wallenberg emberi helytállását. Milyen igaz. „A történelem igazolta Raoul Wallenberg emberi helytállását, döntéseinek helyességét és máig ható igazságát” – mondta Fónagy János, a Nemzeti Fejlesztési Minisztérium államtitkára vasárnap, egy budapesti megemlékezésen, amelyet abból az alkalomból tartottak, hogy az egykori diplomatát hetvenegy évvel ezelőtt fogták el szovjet katonák – jelentette 2016. január 17-én, vasárnap, a Magyar Távirati Iroda. A Raoul Wallenberg Egyesület által az egykori svéd diplomata emlékére szervezett rendezvényen az államtitkár kiemelte: az egyéni döntés bátorsága, a kritikus helyzetekben megmutatkozó meg nem alkuvó emberi kiállás előtt tisztelegnek most. A magyar kormány nevében az egész magyar társadalom háláját fejezi ki a svéd embermentő diplomata példamutató tevékenységéért - mondta.

A XIII. kerületi Raoul Wallenberg utcában elhelyezett emléktáblánál Fónagy János felidézte: kisgyermekként a közelben, a rokonainál tartózkodott 1944 őszén, abban az időszakban, amellyel kapcsolatban Wallenberg nevét a magyar társadalom mindörökre az emlékezetébe véste, így ő maga is egyike „annak a sok ezer zsidó embernek, akiket Raoul Wallenberg a biztos haláltól mentett meg sok más társával együtt”. Ez is bizonyítja, hogy mennyire fontos az egyéni hozzáállás, amely kiemeli a tömegből azokat az embereket, akik az adott pillanatban tudják, hogy mit kell tenni, és meg merik azt tenni - mutatott rá. Fónagy János szerint a megóvott életekért a kollektív emlékezet hálája és tisztelete is jár, és Wallenberg esetében ez különösen fontos, hiszen ő „az egyetemes humánum szimbólumaként” az egész világ előtt ismertté tette azt az európai, közép-európai és magyar tragédiát, amelynek cselekvő részese volt.

Az államtitkár szerint az emlékezés üzenete az egyéni példamutatás, mert miközben Wallenberg maradhatott volna biztonságban a hazájában, mégis eljött ide, hogy segítsen a magyar főváros több mint kétszázezres, akkor közvetlen életveszélyben lévő zsidó lakosságán. Hangsúlyozta, hogy a történelem igazolta Wallenberg emberi helytállását, döntéseinek helyességét és máig ható igazságát. Niclas Trouvé, Svédország magyarországi nagykövete beszédében úgy fogalmazott: egész Európában hideg szelek fújnak, és ahogyan hetvenegy éve, most is sötét időszakban élünk, amikor olyan emberekre van szükség, mint Raoul Wallenberg volt. Az egykori svéd diplomata bátor és kreatív módon mentett meg sok zsidó embert - emlékeztetett.

A nagykövet felidézte: tavaly a Keleti pályaudvarnál járt, ahol sok magyar emberrel találkozott, akik Wallenberghez hasonlóan segítettek az embereknek a legnehezebb időszakban, és ezt emberségből tették. A svéd diplomatához hasonlóan nekik sem mondta senki, hogy ezt kell tenniük, hanem saját akaratukból cselekedtek – jegyezte meg. Arról is beszélt, hogy hazájában is sokan tettek hasonlóképpen, büszke arra, hogy milyen sok ember lelt menedéket Svédországban, és mindenkinek tudtak ellátást biztosítani. Mindez nem sikerült volna a sok civil segítsége nélkül – hívta fel a figyelmet. A megemlékezés végén a résztvevők koszorúkat és virágokat helyeztek el az emléktáblánál. Raoul Wallenberg svéd diplomata a második világháború végén Budapesten magyar zsidó emberek tízezreinek az életét mentette meg menlevelekkel és svéd védett házakkal. A szovjet Vörös Hadsereg bevonulása után Wallenberget 1945 januárjában őrizetbe vették Budapesten. A szovjet, majd az orosz hatóságok rendre azt állították, hogy a svéd diplomata 1947. július 17-én szovjet fogságban halt meg. Erre azonban Moszkva máig sem mutatott be egyértelmű bizonyítékot, ezért a történészek, de Wallenberg hozzátartozói kételkednek az állításban – írta tudósításában a távirati iroda január 17-én, vasárnap délután háromnegyed hat előtt két perccel, vagyis cs. e. 307047.9-kor. S persze, szép és jó ez így, sokkal szomorúbb azonban, hogy vélhetően éhen haltak a holland és a német partoknál a minap elpusztult bálnák. Lehetséges, hogy haláluk előtt nehezen találtak megfelelő táplálékot azok a nagy ámbráscetek, amelyek élettelenül sodródtak partra Wangerooge északi-tengeri német szigeten - közölte egy holland bálnapreparátor, aki önkéntesek egy csoportjával a hét végén az alsó-szászországi Wilhelmshaven kikötőjében felboncolta a tíz napja talált tetemeket – jelentette 2016. január 18-án, hétfőn a Magyar Távirati Iroda. Aart Walen elmondása szerint az egyik fiatal bika gyomrában mindössze egyetlen tintahalcsőrt találtak, holott a kalamájóknak ebből a nehezen emészthető szájszervéből rendszerint húsz-száz darab szokott lenni a bálnák emésztőrendszerében. Az alultápláltságra utal a két fiatal hím bálna aránylag kis testsúlya is.

„Az elpusztult ámbráscetek talán éheztek, és már a saját zsírjukat élték fel” – mondta a kutató. A másik bálna gyomortartalmát később vizsgálják meg. A két ámbráscet közül a nagyobbikat nem semmisítik meg, csontvázát visszaküldik Wangerooge szigetére, ahol kiállítják látványosságként. Közben a schleswig-holsteni Nordstrand-félszigeten is feldarabolták azt a fiatal bikát, amelynek tetemét Büsum térségében mosta partra a víz. Egy több négyzetméteres halászháló maradványait találták meg a gyomrában, de szakértők szerint nem ez okozta a halálát. Ennek a bálnának a csontvázát a stralsundi tengerészeti múzeumban fogják kiállítani. Az elmúlt tíz napban tizenkét nagy (óriás) ámbráscet tetemét vetette partra a víz holland és német északi-tengeri szigeteken – írta jelentésében a távirati iroda 2016. január 18-án, hétfőn délelőtt fél tizenegy után négy perccel, vagyis cs. e. 307050.6-kor. Valahogy így... Ekkor azonban már biztosnak tűnt, hogy kinyílt az első virág a világűrben... Ami nagyszerű hír, máris kezdem tervezgetni a Holdra telepítendő virágüzletemet, ahol Alan Fordot és Bobot fogom alkalmazni főállásban – Superhik felügyeletére bízva munkájukat és sorsukat. Lássuk csak, ha nem is sok, de van néhány Alan Ford-képregényem is az internetes gyűjteményemben.

Magyarul sajnos nem jelentek meg ezek a nagyszerű képregények, de alkalomadtán majd teszünk róla, hogy változtassunk ezen is, szívem... Már csak azért is, mert megkezdhetjük a virágtermesztést is a világűrben. Az ehhez vezető első lépésben a Nemzetközi Űrállomáson kivirágzott első virágról, egy narancssárga szirmú zinniáról küldött képet a Földre Scott Kelly, amerikai űrhajós a hétvégén. Az asztronauta a Twitteren osztotta meg a vasvirágként is ismert zinniáról készült fotót a következő felirattal: „Debütált a legelső világűrben nőtt virág”. Az űrállomás tavaly áprilisban kapta meg azt a különleges növénytermesztő berendezést, amellyel már salátát is termeltek a Föld körül keringő bázison. A berendezésben piros, kék és zöld fények serkentik a növekedést. Az űrhajókon termesztett zöldség fontos szerepet tölthet be a hosszú távú, hónapokig vagy akár évekig tartó űrutazásoknál és egy lehetséges jövőbeli Mars-expedíciónál.

Trent Smith, a NASA Kennedy Űrközpontjának programmenedzsere korábban elmondta: a zinnia nevelésével fontos információkhoz juthatnak arról, hogyan virágoznak a növények az űrben, és ez megnyithatja az utat például a paradicsom nevelése előtt. A NASA kutatói azt is szeretnék felmérni, hogy a legénység hangulatára milyen hatással van az, hogy növények nőnek az űrállomáson. Az űrben egy évet eltölteni szándékozó Kellyt érezhetően fellelkesítette a rendkívüli esemény – fogalmazott jelentésében a távirati iroda 2016. január 17-én, vasárnap, délután negyed hét után három perccel, vagyis cs. e. 307047.9-kor.

Mindeközben a világmindenségben:

Közzétette: Szabó Palócz Attila – 2016. január 18.

Épp ekkor zajlott az Australian Open teniszbajnokság, amelyen Novak Đoković (a szerb Norbi Update…) már ismét könnyedén továbbjutott… A világelső és címvédő Đoković három játszmában legyőzte dél-koreai ellenfelét az ausztrál nyílt teniszbajnokság 19,7 millió dolláros, vagyis csaknem 5,6 milliárd forintos összdíjazású férfiversenyének hétfői első fordulójában – jelentette a Magyar Távirati Iroda Melbourneből, 2016. január 18-án, hétfőn. Azóta persze már a végeredményt is tudjuk, de az most kevésbé fontos… Majd egyszer! A tizenkilenc éves Csung Hjon ötször veszítette el adogatójátékát a mérkőzés folyamán, a világranglista éllovasa pedig csak egyszer. Đoković egy óra és ötvenöt perc alatt nyert, és úgy tűnt, nem viselte meg különösebben a harmincnégy fokos hőség. A kiemeltek közül a tizenhetedik helyen rangsorolt Benoit Paire három szoros szettben kikapott az amerikai Noah Rubintól. Ekkor kezdődött az idei verseny, tehát még javában az első forduló eredményeit vizslattuk – a legjobb hatvannégy közé jutásért játszott mérkőzések eredményeit. A férfiaknál a következő párosítások mérték össze képességeiket:

Đoković (szerb, 1.) – Csung Hjon (dél-koreai) 6:3, 6:2, 6:4

Berdych (cseh, 6.) – Bhambri (indiai) 7:5, 6:1, 6:2

Nisikori (japán, 7.) – Kohlschreiber (német) 6:4, 6:3, 6:3

Čilić (horvát, 12.) – Bakker (holland) 6:7 (4-7), 7:5, 6:2, 6:4

Simon (francia, 14.) – Pospisil (kanadai) 6:7 (4-7), 6:3, 6:2, 6:4

Goffin (belga, 15.) – Sztahovszkij (ukrán) 3:6, 6:3, 6:4, 6:4

Rubin (amerikai) – Paire (francia, 17.) 7:6 (7-4), 7:6 (8-6), 7:6 (7-5)

Thiem (osztrák, 19.) – Mayer (argentin) 6:2, 7:6 (7-6), 4:6, 7:6 (7-0)

Delbonis (argentin) - Karlović (horvát, 22.) 7:6 (7-4), 6:4, 2:1-nél Karlović feladta

Garcia-Lopez (spanyol, 26.) – Mathieu (francia) 6:4, 6:4, 6:4

Cuevas (uruguayi) – Nisioka (japán) 7:6 (7-5), 6:1, 6:4

Olivo (argentin) – Vesely (cseh) 7:6 (10-8), 2:6, 1:6, 6:4, 6:4

Lajović (szerb) – Querrey (amerikai) 6:7 (5-7), 4:6, 6:4, 6:2-nél Querrey feladta

Dolgopolov (ukrán) – Berankis (litván) 6:1, 3:6, 6:4, 6:2

Herbert (francia) – Andujar (spanyol) 5:7, 6:4, 7:6 (7-5), 6:2

Almagro (spanyol) – Benneteau (francia) 6:3, 6:7 (5-7), 6:3, 7:6 (7-1)

Kudla (amerikai) – Krajinović (szerb) 6:2, 6:1-nél Krajinović feladta

Ramos (spanyol) – Ćorić (horvát) 6:2, 6:2, 6:3

Donszkoj (orosz) – Cervantes (spanyol) 6:4, 3:6, 6:1, 6:4

Džumhur (bosnyák) – Edmund (brit) 1:6, 7:6 (7-4), 4:6, 6:3, 6:1

Brands (német) – Estrella (dominikai) 6:4, 7:6 (7-1), 4:6, 6:1

Bašić (bosnyák) – Haase (holland) 7:6 (7-4), 6:4, 6:4

Krajicek (amerikai) – Vu Ti (kínai) 6:4, 6:1, 6:3

Így vette át és adta közre a távirati iroda a hivatalos eredménytáblázatot 2016. január 18-án, hétfőn délelőtt fél tizenegy után egy perccel, vagyis cs. e. 307050.6-kor, s töredelmesen bevallom, engem a női egyes eredmények ekkor már sokkal jobban érdekeltek. Például 1991-ből… Ugyanis dédelgetve őrizgetek még egy régi felvételt. Sok évvel ezelőtt történt. Egészen pontosan negyed évszázada! Vagyis 1991 januárjában nyerte meg először Szeles Mónika – akkor még jugoszláv színekben – Ausztrália nyílt teniszbajnokságát. A következő két évben aztán ismét hozta a formáját, vagyis 1992-ben és 1993-ban is megvédte címét. Két év szünet után pedig, immár amerikai állampolgárként, 1996-ban negyedszer is megszerezte a trófeát ezen a rangos világversenyen.

Nekem most azonban elsősorban az 1991-es verseny a fontos, mert azon a télen, akkor januárban, a szemeszteri szünetben (illetve a vizsgaidőszakban…) ültem otthon Zentán a tévékészülék előtt, és szurkoltam neki is, meg persze Boris Beckernek is a férfi egyesben. S amikor Mónika megnyerte a döntőt Jana Novotná ellen, akkor bizony megnyomtam a piros REC-gombot a régi (bár igazából még mindig megvan… jó lesz, jól jön még majd a saját kis külön bejáratú technikatörténeti múzeumom állományához…) VHS videokészülékemen. Egyfajta anyaggyűjtésnek tekintettem ezt akkor, mert nem sokkal korábban (1990 nyarán…) fejeztem be, zártam le az Oedipust tudnom add című irodalmi forgatókönyvem első változatát, és egy újabb film akkor már nagyjából megvolt a fejemben. Ekkor kezdtem el dolgozni a (igen, így, csupa kisbetűvel írva…) valami mintha te című forgatókönyvön. Persze, egyikből sem lett film, s hazudnék, ha nem az lett volna az elsődleges célom ezekkel, de az én megközelítésem mégis alapvetően elsősorban irodalmi volt. Tehát engem alapvetően a forgatókönyv foglalkoztatott (korábban olvastam Bernardo Bertolucci nagyszerű irodalmi forgatókönyvét, az 1972-ben, tehát alig egyéves koromban… készült csodálatos Az utolsó tangó Párizsban, vagyis Ultimo tango a Parigi című filmjéhez, és mindkettő, az irodalmiasított forgatókönyv és a film is lenyűgözött…), annak megvalósításáért tettem ugyan néhány bizonytalan lépést, de nem volt bennem megfelelő kitartás, eltökéltség, hogy véghez is vigyem. A figyelmem, a koncentrációm akkor már egészen más felé járt, érdeklődésemet egy újabb hasonló vállalkozás, vagyis egy újabb irodalmi forgatókönyv kötötte le. Ehhez gyűjtöttem dokumentumanyagokat… Ezért vettem fel a díjátadást is.

Ezt akkor bizony még a régi jugoszláv tévéhálózat közvetítette, a JRT, szerb nyelvű kommentárral, s érdekes (érdemes!) megfigyelni, hogy bizony ezeken a képkockákon még nincs rajta a tévétársaságok ma már teljesen megszokott jele valamely sarokban. Akkoriban az ilyesminek még híre s hamva sem volt nálunk…

Vagyis történt még mindez a televíziózás szűzkorában…

S innen lapozzunk most akkor sebtében tovább:

Hétfőn este hét órakor a szabadkai Városháza előtt tiltakoznak az újságírók a hatalom viszonyulása ellen. Aki támogatja őket, csatlakozzon!
Közzétette: Magyar Mozgalom – 2016. január 10.

A Star Trek – Mindenen túl (Star Trek – Beyond) stábja 2015. szeptember 30-án tartott promóciós sajtótájékoztatót az Egyesült Arab Emírségekben, Dubajban – Idris Elba alakítja Krall szerepét az új filmben

Orosz karakter megformálására orosz színészt szerződtettek: Anton Jelcin, alias Pavel Chekov, 1989-ben még szovjet állampolgárként született az akkor még Leningrádnak nevezett Szentpétervárott

Hárman az Enterprise űrhajó legénységéből: Chris Pine, Simon Pegg és Zachary Quinto a tavaly szeptemberi sajtótájékoztatón

Jeffrey Chernov producer, Douglas Jung forgatókönyvíró, Justin Lin rendező és pőroducer egyszemélyben, valamint a színészek: Chris Pine, Simon Pegg, Zachary Quinto, Idris Elba és Karl Urban

Idris Elba a megmondhatója (mikrofonnal a kezében) – Mellette: Chris Pine, Simon Pegg és Zachary Quinto

Kit kell itt meggyógyítania? – Karl Urban az emírségekben

Jeffrey Chernov producer a szeptemberi sajtótájékoztatón

Douglas Jung Dubajban

Kirk kapitány, hogy tévedtünk erre a sivatagi bolygóra? – Chris Pine a promóciós rendezvényen

Simon Pegg

Csoportkép a stábbal a sajtótájékoztatóról: Jeffrey Chernov, Douglas Jung, Justin Lin, Chris Pine, Simon Pegg, Zachary Quinto, Idris Elba, Karl Urban és Anton Jelcin

A december 30-i sajtótájékoztatót a dubaj Burdzs al-Arab (Burj Al Arab), vagyis az Arabok tornya nevű hétcsillagos szálloda dísztermében tartották meg – A torony a Jumeriah nevű nemzetközi szállodalánc tulajdonában van, az utóbbi években a közel-keleti város szimbólumává vált (Francois Nel felvételei)

Ez pedig egy minapi (január elejei…) koncertélményünk volt:

Itt jártunk hát tegnap este:https://www.facebook.com/events/200646063616626/
Közzétette: Szabó Palócz Attila – 2016. január 10.

Elmentek a fiúk – Ahogy elmentünk mi is az új helyen működő Gödör klubba

S ugyanekkor már készülődtünk egy másik, újabb bulira is. Egészen pontosan erre:

És majd ide megyünk februárban:
Közzétette: Szabó Palócz Attila – 2016. január 10.

Nyugodj békében, Lemmy!R. I. P. Lemmy!
Közzétette: Szabó Palócz Attila – 2016. január 10.

Azt persze nem tudhatom, hogy Rumen mit szólna mindehhez… Ő talán tudhat egy jó kőműves-burkolót, aki elektronikus árajánlat adására is képes…

Tény azonban, hogy a Versek éve 1991 – jugoszláviai magyar költők műhelye – című antológia, amelyről a korábban idézett Csendéletek háborúval című kritikájában Toldi Éva is írt, a Híd című folyóirat 1992-es január-februári kettősszámában jelent meg:

Én pedig ebben a lapszámban azzal a Moirák szeretője című szonettkoszorúmmal szerepeltem, amely később a Résnyire nyitva (Forum Könyvkiadó, Újvidék, 1993.) című verseskötetemben megjelent.

Résnyire nyitva, Forum Könyvkiadó, Újvidék, 1993.

Toldi Évának pedig ezúton, és ennyi év távlatából is köszönöm a méltató szavakat!

Meg persze a kötetemen később végzett munkáját is! Nem kevésbé…

Érdekes azonban – és itt állnak majd sorban most a mindenféle blogos élmények –, hogy amikor több mint tíz esztendővel később, 2004. decemberében, immár itt, Budapesten, elhatároztam, hogy készítek a kötetemből egy internetes változatot az egyik ingyenes blogszolgálatónál, akkor bizony a Verseim.freeblog.hu cím már ugyanúgy foglalt volt, akárcsak most, tavaly decemberben a Csillagidő, ezért akkor a kissé nagyképű hatást keltő Költészetem, avagy Kolteszetem.freeblog.hu címet kellett választanom magamnak. Persze ma már mindegy is, hiszen egyik sem létezik, sem az engem leelőző, beelőző akárkié, sem az enyém… A Freeblog eltűnése, összeomlása bizony mérhetetlenül sok-sok éjszakába vesző munkaórámat tette semmissé, avagy törölte el a világháló színéről.

A Kolteszetem.freeblog.hu-ról még akkor készítettem egy html-mentést, s ezt alakítottam át nemrég PDF formátumba. Nos hát, ez sült ki belőle:

Íme hát:

Moirák szeretője

– Kószbéli Timoklész – felelte –, be kell vallanom, hogy nem egészen értelmetlen az, amit mondasz. Valóban bölcs dolog megvetni e világ javait. De esztelenség volna hasonlóképp megvetni az örök javakat, az Isten haragját magunkra vonni. Szánom tudatlanságod, Timoklész, és meg foglak tanítani az igazságra, hogy megismerve a Háromszemélyű Egy Istent, úgy engedelmeskedj neki, mint gyermek az a atyjának.

De Timoklész közbevágott:

– Tartózkodj attól, idegen, hogy kifejtsd tanaidat, és ne gondold, hogy felfogásod elfogadására kényszeríthetsz. Minden vita terméketlen. Az én véleményem az, hogy nincs véleményem. Életem mentes minden zavartól, s ennek az az ára, hogy minden vonzódás nélkül élek. Folytasd utadat, és ne kíséreld meg, hogy kizökkents abból a boldog közönyből, amelybe elmerültem, mint élvezetes fürdőbe, napjaim keserves fáradalmai után.

(Anatole France: Thaisz – Szerb Antal fordítása)

1.

Az én álmom betegnek lenni, lányom,

hogy emlékeim végre rendbe szedjem,

felidézzem újra, mit elfeledtem,

mielőtt még testem a földbe szálljon.

Kezd elhagyni, érzem, árnyam s világom,

sötét felhők gyűlnek bennem s köröttem,

fekszem, bosszút állni gyűlt mind a vétkem,

elhagyok földet és mezőt, virágot.

Egy-egy rímet még, rémeset a kornak,

egy arc, s vágyam ég, egy fotó: mesés ég,

mesét mesél itt a mester s az ősgép.

E véres korban éheznek a holtak,

kőhöz láncolnak, mint gaz kívülállót,

s a múltban mint révedezve bolyongót.

2.

S a múltban mit révedezve bolyongót

bezár a sorsom keményen szobámba,

úgysem vesznek már engem soha számba;

figyelmeztettek barátim, a buzgók.

Kemény fejjel én, a jó szóra mit sem

tekintve, mennék fejem a falba verni,

tanácsra, nohát, mit jó terve mond ki,

köpni, feledni – most tőle sietnem,

rejtőznöm, futnom, új jövőt tanúsít

(elszánt: orruk alá töri a borsot),

és ölni is kész, csak szólj neki, hogy kit.

Saját farkukat kímélik a kígyók,

e fájdalomtól önkínjuk nemesbít, s

a lelkemet megszállják pici bolyhók.

3.

A lelkemet megszállják pici bolyhók,

mert gondoltam volt, tudok ilyet én is.

Alig vala ez így valahány évig,

s tartám: ez a sor szépsége, s hogy így jók:

abesszürkés höl, ő veré nejéthók:

zöngés és zörgés – elkésett genézis,

a múlttal elki, egész lénye nénis;

jönnek maj és jön az meres bogykók:

Idős nem voltam és lenni se lettem,

csak időm kevés, már elszáll felettem,

s szökellnem hiú, nem érem az ágon.

Hagyjatok el most, ős gondolatok, ti,

te is Heléna, próbálj meg feledni!

Merengenék kicsit a pusztaságon.

4.

Merengenék kicsit a pusztaságon

– csónakom régi, evezőm a parton –,

már a török is elveszett e tájon

– őscsónakommal átmegyek a harcon.

Hány trák volt Kürosz hősi seregében?

S hány perzsa anya sírt, s öntött ki csermelyt?

– a hét gyászmagyar kínkeserve ébren –

s germánokkal hány gall vívta a versenyt?

Alsó folyása ez az én Tiszámnak,

melynek hullámi rég történelemmel

vannak telítve, s jól átszőve lennel.

Termutisz sérült seregei várnak,

reménykednek még, s nem tudják, de várom:

éjek, melyekből elsikkadt az álom.

5.

Éjek, melyekből elsikkadt az álom,

Hellász határán új harcé a lábnyom:

puccsal bizonyos jobboldali tisztek

bús unalmukban uralkodni mentek.

A görög király, s neje, a királyné,

már elmenekült, földje katonáké,

kik a fasizmust s terrorját od'adták

bőkezűen a népnek. Mondogatták:

– Mi vagyunk a jók, kedvesek s a szépek,

külföldön is reánk vágynak a népek!

Demagógia – óh, mily szép bók!

S építendő a diktatúra romját,

Cipruson kezdtek robbanni a bombák:

elüldögélünk – ezernyi sztroboszkóp!

6.

Elüldögélünk – ezernyi sztroboszkóp

között és vele, márminthogy övezve,

s bár nem vagyunk mi színházi rajongók,

de jól jön néha egy-egy ilyen este,

frissen s mulatón foglalva egy új jam-

bikus shakespeare-i anglikán szonettbe,

hol felvonulnak most sokan, de újnan:

a királyt a penész majdnem megette,

mikor azt látta, hogy fia, a herceg,

egy jobbágylánnyal boldog frigyre lépett,

s az udvarban most a bolondja henceg

és nem fogja fel, hogy mily nagy a vétke –

            – a marslakók csak honi alvajárók

            az égnek alján társaink a bolygók –

7.

Az égnek alján társaink a bolygók –

mi mára lettem, csak azzá maradnék,

keresek egy helyet, bizonyos óvót

– Oedipusz meghalt, és élni akart még –

együtt révni már: jer ide, picinykém,

a pénzünk felett – kutyába harapnék –,

ülj mellém, Kati, felolvas a cinkém;

s ha már kisírtad bánatod magadból,

hallgasd meg szavát: nem maffia vagy kém,

nem akciófilm – mitológiából

vett apró részlet, csak neked, virágom:

messzibe szálltak a mesék a királyról...

            Mért sírsz már megint? Légy a régi álmom,

            kell-e még rád, óh, sokat kell-e várnom?

8.

Kell-e még rád, óh, sokat kell-e várnom?

Kínoz a magány, és szüntelen emészt,

levetkezném magamról az ölő félszt,

és fejem a múlt gondjaiba mártom.

Megjárta-e Krétát Galibha Márton,

tény, hogy nem tudom, de midőn azonban

Zeusz Európát bikás változatban

elragadta volt Aphrodité-párton

elúszott vele Kréta szigetére,

s míg a bika a tengerben lubickolt,

nője három fiút a világra hurcolt.

Meghalt a király, s a királyi székbe

Minósz ülhetett. De többet akartak,

türelmem elfogyott, már maradék csak.

9.

Türelmem elfogyott, már maradék csak,

de nem így Minósz, ki bölcs és türelmes,

a hódításra, a kincsre nem éhes,

Kréta fejlődik, gazdag, semmi hézag.

Közbecsű tény, tehát mindenki tudja,

minden ily eset istenek szemében

sokkedvvel látott és dicső kegyében

bőségbe zárva kincsét Zeusz adja.

S bár a jóságnak jó sorsban van ára,

de öröklétről csak hiú álmodik,

eléri Minószt, eléri halála.

Az Alvilágban Hádész uralkodik,

Rhamanthüsszal ott Minósz a társa:

a szó, a név: Kharikleia – kínos itt.

10.

A szó, a név: Kharikleia – kínos itt,

mert az igény más, másról szól a dal már.

Létezésem csak kártyaként ledőlt vár,

s gondom elhagyom, magányom csinosbít –

Megint hazudtam! S vajh hanyadik ez már?

Tilos hazudnom – Küpriszem! neked nem:

a bűn hagy egyedül, s el kell temetnem

– Oedipuszom, istenem! – félve elzár

minél távolabb, s ne láthasson engem,

szavam gyilok, kés – ím, illene mennem,

őshazámban remény többé nem ámít.

Őszinteséget hozok tavaly évből,

s lehazudom a csillagot az égről –

emléke mint útmutató világít.

11.

Emléke mint útmutató világít –

két szőlőszemem most fénylőn ha rád les,

vakítón csillan, válaszodra vágyik,

vágy gyúl szemében, s hinnéd, hogy a vád les,

pedig csak érintne, szólítna, lányom,

amíg egy újabb körtáncot ölébe

rejt, s egy bordalban téged adna látnom

– mert emlék maradsz spéci bőrkötésben,

– mert fejedről hajad majd mind kihullik,

én nem szólítlak, és hozzád sem érek,

örülök, ha szűk körödbe beférek;

– mert ha ritkán hívsz, vágyam is kimúlik,

– mert Minósz is az, Kharikleia is csak,

csak a hülye hiszi, hogy senki sem vak.

12.

Csak a hülye hiszi, hogy senki sem vak,

zsebemben vannak felégve a falvak:

emléke itt süvölt Germanicusnak,

míg a gót seregek dél felé kúsznak.

Emlékké lészen már holnapra minden,

mi újat hozott májával a reggel.

Én már az álmokról régen leszoktam,

mióte elmerültem, ím, e koszban,

és mivel a kosznak veleje káosz,

kedvem elpártol, Chaosz vesz magához.

Jól van, jövök már – ezt hamvam kiáltja,

fagyos a pokol és a küldetésem

balgaság – mondják, s tiltják befejeznem –

nem hiszem el, fejem tömni hiába!

13.

Nem hiszem el, fejem tömni hiába,

mert nem való az, hogy véges az ének,

s hazugság az is, hogy a bú kiállja

fogát időnknek, és állítni vétek,

hogy itt a fontos ügyletek a legjobb

kezekben vannak, s már jobbra térnek,

elélünk ezer évig, s ami még jobb,

kettőig, ha kell – helyzetünk a véglet

– hisz ilyen szavaktól egy félbolond több,

mind meghalunk, mert meg kell halni úgyis,

végső ruhád majd, mikor ott felöltöd –

érthetetlen múlt a vágy és az út is;

            ki életét a zaciból kiváltja –

            nem leszek, ki iskoláik kijárja!

14.

Nem leszek, ki iskoláik kijárja,

mert két vesém már réges-rég leverve,

magamban állok itt, Moirákra várva,

s nincs Apollónom, ki kegyébe venne,

mert Admétoszhoz őt szolgálni küldte

Zeusz hajdan, hogy bosszút rajta tenne,

s a Moirák ivásnak állva, a fürge

Apollón járjon közben érdekemben:

Moirákra várok én már, mint az ürge,

de látni szeretném, s hallani csendben,

akár súgva csak, elődbe kiállnom,

ne váratlanul, nehogy meglephessen,

            mert én már csakis a halálra vágyom,

            az én álmom, betegnek lenni, lányom.

A mesterszonettet a végéről majd legközelebb pászítom hozzá mindehhez…

Ennyi kis titokzatoskodás engedtessék már meg nekem, no!

Szóval egy soha el nem készült filmet nézünk (szinte csak ilyenek vannak az életemben…), amikor felidézzük most, huszonöt esztendő távlatából Ausztrália nyílt teniszbajnoksága női egyes döntőjének 1991-es díjátadását. S történt mindez január 26-án. Az újvidéki Szeles Mónika ekkor nyerte meg először ezt a tornát, s gyakorlatilag kislány volt még…

(Folyt a kakas, folyt a tyúk…)

Avagy hogyan (milyen körülmények között…) szakadjunk ki a realitásból

Avagy hogyan (milyen körülmények között…) szakadjunk ki a realitásból

Kapcsolat (Contact) – játékfilm; magyar feliratos változat (1997)

„Amikor egyedül vagy, akkor se tégy vagy mondj rosszat. Tanulj meg jobban szégyenkezni önmagad, mint mások előtt.”

(Démokritosz)

És a film forog tovább:

61

00:06:08,680 --> 00:06:09,954

Nyomás az ágyba.

62

00:06:18,120 --> 00:06:19,189

Apu?

63

00:06:20,360 --> 00:06:22,794

Vannak emberek

más bolygókon is?

64

00:06:23,080 --> 00:06:24,593

Nem tudom, Sparks.

65

00:06:26,120 --> 00:06:27,599

Én azt gondolom...

66

00:06:28,200 --> 00:06:29,838

...hogy ha csak mi vagyunk

a világon...

67

00:06:31,560 --> 00:06:33,471

...akkor sok kihasználatlan

hely marad.

[Vagyis: Ilyen kevés emberre kár lenne elpocsékolni…]

68

00:06:52,520 --> 00:06:54,590

CQ, itt W-9 GFO.

69

00:06:54,920 --> 00:06:57,354

Ismétlem. Itt W-9 GFO.

Jelentkezzen.

70

00:07:05,160 --> 00:07:06,957

Nagyobb antennára

volna szükségem.

S bizony az ebben a jelentben még mindig kisgyermek Ellie Arroway aztán a világ legnagyobb antennáit szerezi meg magának a kutatómunkájához – a film folytatásában. Amint azt láthattuk is az elmúlt két hétben blogunkban az itt elemzett alkotásban, amelynél sikerült hosszabb időre lehorgonyoznunk. Így hát az előzményekkel való meghitt, előzékeny, kíváncsiságtól teljes ismerkedés különösképp hasznos lehet először ITT, aztán pedig sebtében még ITT is – mert továbbra sem tudunk elszakadni Robert Zemeckis nagyszerű filmjétől, a Kapcsolattól:

Mert ha jól megfigyeljük a jeleket, bizony könnyen kedvet kaphatunk ahhoz is, hogy kipróbáljuk, milyen élményt jelent PlayStationön játszani…

Szereztem ugyanis egy újabb, s az eddigiekben talán az ízlésemnek leginkább megfelelő változatot is ugyanebből az alkotásból… Máris egy okkal tehát több a lecövekelésre! Mert, mint már jeleztem is, rühellem a szinkronizált filmeket, mint Jónás a prófétaságot, szeretem hallani a színészek (színművészek…) eredeti hangját, akármilyen nyelven beszéljenek is. Mert, sokakkal vitában állva, továbbra is kitartóan állítom, hogy nem a beszélt nyelv a meghatározója egy-egy filmnek vagy színházi előadásnak. De tulajdonképpen még csak az irodalomnak sem… A színházi (irodalmi… zenei… képzőművészeti… stilisztikai…) nyelv persze igen, amelyen a produkció megszólít bennünket, de ez pedig már távolról sem bábeli, sokkal inkább esztétikai kérdés. Így vitatkozom tehát itt most ebben a blogban (is…) önmagammal.

Szóval én tanultam angolul, ha jól számolom, nyolc-kilenc éven át, általános- és középiskolai, vagyis gimnáziumi szinten, de mégsem ez az erősségem, ha az idegen nyelvekről beszélünk. Vagy számunkra idegen nyelveken… Használom is az akkor megszerzett nyelvtudásom, fordítottam már Alen Ginsberget is, George Orwellt is, verseket és újságcikkeket, regényrészleteket. De ez egy kimért és nyugodt, visszafogott munka, mindig van lehetőségem arra, hogy fellapozzam a szótárt, ellenőrizzem egy-egy kifejezés jelentését. S „a mi időnkben” még messze nem voltak divatban a különféle nyelvvizsgák, nem is tettem hát semmilyet.

Elvagyok hát így a magam kis passzív angol nyelvtudásával a hétköznapokban, olvasom és fordítom, ha kell, írni annyira már nem szeretem, s beszélnem is komoly munkafeladatot jelent. Dolgoztam Brüsszelben is az Európai Parlamentben, ott pedig valóban az angol a „közlekedőnyelv” a mindenféle, s mindenfelől összesereglett eurokraták között, s ott is kiválóan elboldogultam, soha nem volt problémám semmivel. Szóval elvagyok én a magam kis hortobágyi tájszólásban beszélt angoljával, s ha valami épp nem jut eszembe az adott pillanatban, akkor kézzel-lábbal kiegészítem, és boldogak, vidámak vagyunk a négy égtáj minden irányában. Szóval eddig rendben is volnánk…

Sőt, valami egészen más… Egy-egy dévédékiadványon az extrákat is gond nélkül végignézem szinkron vagy felirat nélkül. De magát a filmet már nem! Mert amikor a szereplők, a színművészek mesélnek arról, akár egy úgynevezett werkfilmben, hogy milyen volt am munka, hogy haladtak, mire gondoltak közben, milyen elképzeléseik voltak, tudták-e kanalizálni a meglátásiakat… Mindez rendben van. De a film apró és rejtett tartamaihoz nem mindig lehet hozzáférni megfelelő nyelvértés nélkül. S akármennyire is ellenem szóljon a látszat, ezzel egyáltalán nem mondok ellent önmagamnak.

De néztem már görög nyelvű filmet is angol feliratokkal (még egyetemista koromban Dušan Rnjak tanár úr hozta el nekem videón a VHS-kazetták megboldogult korszakában…), és néztem már német filmet is angol feliratokkal (épp brüsszeli tartózkodásom, az európai parlamenti munkám idején…). Szóval magyarázkodok itt már oldalakon át, pedig csak annyit szeretnék jelezni, hogy egyáltalán nem ez a lényeges, a fontos.

Tanultam angolul iskolában nyolc-kilenc esztendeig (az egyetemen aztán már nem…), fordítok írott szövegből verset, prózát és újságcikket (sőt, szerintem egészen jól és pontosan…), megértem a beszélt nyelvet – de ha az idegen nyelvekről beszélünk, akkor bizony vannak olyanok, amelyekben sokkal jobb vagyok; tehát mégsem az angol az erősségem. Nekem angolul beszélnem, kommunikálnom komoly munkafeladatot jelent, amelyben másfél-két órányi intenzív kommunikáció után komolyan kifáradok. Nem lehetnék tehát szinkrontolmács, semmiképp… S mindebben (mint témában…) most csak azért vesztem el, mert filmnézésbe nem bocsátkozom bele – bármilyen alapszintű is legyen – valamiféle rendelkezésre álló fordítás nélkül. S ezért nem értem be két héttel ezelőtt a teljesen eredeti, teljesen fordításmentes változattal sem… De a múlt heti szinkronizált változattal sem tudtam beérni, mert ezt pedig súlyos (hamis!...) beavatkozásként élem meg a művészi alkotó munkába, vagyis annak végeredményébe.

Tartsuk tiszteletben az alkotó munkát!!!

Ennek meghamisítása (megmásítása… művi átalakítása…) az én értékrendemben nagyobb bűn, mint teszem azt, a pénzhamisítás…

Szóval – hogy mielőbb végérvényesen átrágjam végre magam ezen a kínos/kóros/éberkómás magyarázkodáshullámon –, mindennek a lényege elsősorban abban van, hogy szeretem magyar nyelvű feliratokkal, de mindenképp eredeti hanggal nézni a filmeket (a svéd a kiemelt kedvenceim közül is kiemelkedik, de sajnos, nagyon ritkán jutok hozzá; nagyon ritkán van alkalmam…), s nem kell ezt már ennél mélyebben firtatni. Akárcsak azt sem, hogy – egyebekben pedig teljesen indokoltan és az eddigiekben a sorozatunk, a blogunkban ugyanezeken az oldalakon meghonosított gondolatmeneteink logikáját követve – miért kerül ez most éppen ide:

És éppen ez a lapszám ide…

S éppen arról meséltem múlt vasárnap [http://csillagidoszamitas.blogspot.hu/2016/01/a-sivatag-papnoje-vilagurre-fuggeszti.html], hogyan lett belőlem végül Csillagidőszámítás, vagyis miért választottam végül is ezt a nevet/címet ennek a blogomnak. S hogyan térítettek el más jellegű elképzeléseimtől…
Nos tehát (horgonyom most ismét  a Tisza iszapjába vetve otthon, Zenta mellett…), ha az volt a nagy dilemmám itt még decemberben, hogy el kellene már végre döntenem, hogy mit akarok kezdeni ezzel – ahogy mondom, immár önmagamat ismételgetve is –, a végül minden más tervem ellenére aztán Csillagidőszámításra keresztelt blogommal, nos, akkor talán ez az első és legfontosabb válasz: ilyet nem akarok. Olyanból, mint amely elvitte előlem a Csillagidő nevet/címet, volt már nekem is éppen elég, s felesleges volna még néhány elkezdett, de soha komolyan nem gondolt, soha komolyan nem vett, és soha nem is folytatott feljegyzéssel teleszemetelni a világhálót. Ha tehát csinálunk valamit, ha kihozunk ebből még bármit is, ha folytatom még valaha is az életben, akkor annak bizony csak akkor lesz bármi értelme, ha komolyan veszem. Ahhoz pedig előzőleg komolyan kellene vennem magamat.

És nem kevésbé kikupálódnom végre ebből az éberkómából…

Az alábbi összeállítás pedig mindemellett még azt is hivatott szemléltetni, hogy milyen szörnyű hirtelenséggel képes a jövőnk egyszeriben csak múlttá válni, egy szempillantás, egy szemvillantás alatt:

http://csillagidoszamitas.blogspot.hu/2015/12/csillagidoben-szuletettek.html
Közzétette: Náninéni Press – 2015. december 17.

http://csillagidoszamitas.blogspot.hu/2015/12/az-elveszett-meteorpajzsok-nyomaban.html
Közzétette: Náninéni Press – 2015. december 30.

http://csillagidoszamitas.blogspot.hu/2015/12/a-monitoron-csillagok-tobbszor-is.html
Közzétette: Náninéni Press – 2016. január 2.

http://csillagidoszamitas.blogspot.hu/2015/12/gazdagon-illusztralt-bolygokozi.html
Közzétette: Náninéni Press – 2016. január 6.

http://csillagidoszamitas.blogspot.hu/2015/12/mindekozben-messzi-messzi-galaxis.html
Közzétette: Náninéni Press – 2016. január 8.

http://csillagidoszamitas.blogspot.hu/2015/12/az-ero-sotet-oldala-kft.html
Közzétette: Náninéni Press – 2016. január 10.

Nem szeretném, úgymond, túltechnikázni sem ezt a blogot a mindenféle beágyazásokkal, meg egyéb internetes lehetőségekkel, még ha nehezen is tudom visszafogni magam. Ne legyen ez egy snassz embed-gyűjtemény, mert annak meg aztán végképp nem lenne semmi értelme sem.

Azt többször is említettem már a korábbiakban – és akkor most kanyarodjunk vissza ehhez a ponthoz, mint szervezőerőhöz –, hogy a szépirodalmi műveim közül a Kati a tauroszok között című kisregényem volt az első, amelyben valamilyen szinten feltűnt a Star Trek. Ez a prózám először a Híd című folyóirat 1992-es márciusi számában jelent meg nyomtatásban.

Közzétette: Marcsák Gergely – 2016. január 10.

A Hídnak ugyanebben a számában közöltek még egy írást, amelyben érintett voltam. Toldi Éva a Versek éve című antológiát méltatta jegyzetében:

Csendéletek háborúval [1] [1]

Versek éve 1991

A Versek éve irodalmunk eseménye. S amikor szerénytelenül ezt mondom, nemcsak arra gondolok, hogy lassan minden új könyv, minden egyes folyóiratszám eseményszámba megy majd, hanem arra is, hogy talán végre megtanulunk egymásra jobban odafigyelni, az évek óta tartó fegyvercsörtetés közepette felfigyelünk az alacsonyabb regiszterekben szóló hangokra is, a kis nagy dolgokra, s rájövünk, hogy az igazi esemény: egy-egy jó vers, egy-egy érdekes sor, egy-egy jól elhelyezett rím. Mert a vezérkedők és hangoskodók előbb-utóbb eltűnnek a süllyesztőben, s csak ami megmarad: az alkotói tett érdemli meg a figyelmünket.

Ezúttal nem érheti vád költőinket amiatt, hogy verseik nem a valóságunkról szólnak. Mert most akarva-akaratlanul is s fölismerhetőbben, mint a korábbi években, arról szólnak, majd minden költő szinte minden verse sokszor kimondatlanul is egyvalamiről: a háborúról. Mégsem a valóságirodalom ismérveinek szellemében, de nem is az előre elhatározás vagy valamiféle program jegyében. Nem annak eseményeiről, hanem érzéki-tudati „visszhangjairól”. S ennek megfelelően olyan természetes módon, mint ahogyan nap nap után kapcsolatba kerülünk a külvilággal. Csupán arról van szó, hogy az ember reagál valami módon az őt ért hatásokra, s ha ezek az impulzusok erősek, sorsfordítóak, egzisztenciális fenyegetettséget keltőek, s ha az ember történetesen költő, nemcsak hogy nem tudja magát kivonni alóluk, hanem ellenkezőleg: létösszegezésre készteti. A „Honnan jövök? Hová megyek?” kérdést Ács Károly artikulálta, de lényegében minden költő erre keresi a választ, létének egészével kényszerül szembenézni, azzal készül számot vetni, mintha nem lenne már ideje másról beszélni, a lényegre kellene koncentrálnia. Megszaporodtak a létigék is a versekben, méghozzá kizárólag a jelen idejűek, az alany létét állítóak és tagadóak egyaránt: a van és a nincs. A jelen áll a költői szövegek középpontjában. A múlt képzetei csak elvétve, mint a nosztalgikus idill megtestesítői szerepelnek, jelezve azt is, hogy ami elmúlt, nem jön már vissza soha, mint Torok Csaba versében, jövőképre pedig nem számíthatunk ezeket a verseket olvasva, költészetünk mintha ugyanolyan kiúttalanságot, távlattalanságot mutatna, mint a mindennapjaink. A határozószók közül is az itt és a most a megterhelt. Kávai M. fogalmazta meg talán legpontosabban ezt az életérzést: „Nincs pillanat, amelyben jelen / lenne az, hogy voltam és – nyilván – leszek. / Puszta most van” írja, előrevetítve azt is, hogy ez a számvetés nem panaszkodó, nem siránkozó, hanem tárgyszerű, minden patetikától és romantikus gesztustól mentes. Harkai Vass Eva versében Vörösmarty ismert sora lecsupaszítva, lemeztelenedve áll előttünk, megfosztva pátoszától, magasztosságától: „Se tél, se csend, se hó, csak halál”.

Költészetünkön eluralkodott a halálgondolat. Méghozzá nem a szép halálé, hanem az emberhez nem méltóé. A megdöglésé, ahogy Seneca példáját idézve Koncz István mondja. S Gulyás József versének kulcsszava sem más, mint a pokol. „Itt sötét van és döbbenet”, „Itt szomjúság van és mélyből jövő, fájdalmas hang” – olvashatjuk Ladik Katalin állapotrajzát. „Ébrednél, de nincsen már mikor és nincsen már hol” – mondja Fehér Kálmán, „Innen már nem szabadulhatsz” – hangzik Brasnyó István baljós üzenete, Jung Károly pedig metafizikus látomássá növeszti a világ hiányjeleit: „Isten s ember magára maradt”. Ám ami egykor profetikus jövendölés volt, apokaliptikus képzet, mára reális közléssé vált, nem érzékeljük többé a minden elveszett mögötti hipertrófiát, felnagyítást.

De nemcsak az egyetemes világpusztulás képei idézik jelenünket. Vannak, akik az emberi kisvilág felé fordulnak, a magánélet nyugalmának szertefoszlását regisztrálják. Pap József versei például csendéletek háborúval. A kertképzet verseit írja, akárcsak Tari István vagy Böndör Pál. Ember és természet öröktől fogva egylényegű harmóniája az idill kiindulópontja, s ezt zavarják meg a háború üzenetei.

Ahány költő, ahány vers, annyi halál, annyi háború, mondhatnánk Kosztolányi után. A költők többségével szemben hárman, Gulyás József, Ács Károly és Böndör Pál iróniával és humorral emelkedik fölül az eseményeken, haláltánc ez sokkal inkább, mint jókedv, szarkasztikus játszadozás a verssel. Böndör Pál Arany János nyomán alkotja meg kertversét, a gyűjtemény egyik legfontosabb darabját. Minden itt van, ami a tökéletes idill megteremtéséhez szükséges: méhdöngicsélés, érett gyümölcsök, csupán egyvalami hiányzik: a ráció. Csak Bolond Istók módjára gondolkodva, a logikus következtetésen kétszer-háromszor csavarintva lehet eljutni a helyes megoldáshoz. S vajon úgy is a megfelelőhöz-e? – sugallják sorai: „Lehangoló látvány az őszi kert: / ha így visszájáról olvasom / mintha azt mondaná hogy menni kell / s hogy mégse… éppen ezt tehát a jel.” Amikor az ember komoly döntések előtt áll, de nem képes már semmit komolyan venni, legfőképp önmagát…

Böndör Pál idézett verse a stanza formát követi, s észrevehető, hogy milyen változatos versformákat alkalmaznak a költők a Versek évében, a képverstől a szabadversig. Jellemző és szembeötlő, hogy megszaporodott a rím és a ritmus is a versekben, a már jól ismert Domonkos István-i rímelés közvetetten Bordás Győző szövegében idéződik fel, a versíró módszer Domonkos István ismeretlen sorait is a Versek évébe emelte. Koncz István időmértékes verselése is a kötöttségekhez való vonzódást példázza. Guelmino Sándor Szabó Lőrinc példájára kommentárokat fűz verseihez, s a vers keletkezésének a folyamatába is betekintést enged. Két szonettkoszorú található a gyűjteményben, ami a Versek éve történetében rendhagyó, de irodalmunkban általában is ritka, az egyiket legfiatalabb költőink egyike, Szabó Palócz Attila írta, a másikat Tari István, aki a vers iránt támasztott elvárásait is megfogalmazza: „Kötöttség kell ide” – állítja. Talán az eddig elmondottakból az is kiderül, hogy a költők a vers fogalmára is rákérdeznek, definiálni próbálják, megszólítják a formát is. Mintha a tartópilléreit veszített világban a szépet és a biztonságot a vers szigorú formája őrizte volna meg, s ez után kellene nyúlnunk újra és újra.

A nem szívderítő verstartalmak ellenére sem keseregni jöttünk ma ide. Ellenkezőleg. Ünnepelni. A vers reinkarnációját. Költészetünk kiteljesedésének újabb pillanatát. A lélekét, amely még most is – védekezik.

(Híd, 1992/3. szám, 1992. március)

Csordás László kritikája Vári Fábián László Ereimben az idő című kötetéről
Közzétette: Kovács Vilmos Irodalmi Társaság - KVIT – 2016. január 10.

Hát igen, a Versek éve 1991 antológiában én a Moirák szeretője című szonettkoszorúmmal voltam jelen.

Közzétette: Szabó Palócz Attila – 2016. január 10.

Közzétette: Szabó Palócz Attila – 2016. január 10.

Közzétette: Szabó Palócz Attila – 2016. január 10.

Közzétette: Szabó Palócz Attila – 2016. január 8.

Szóval ígérem, hogy következetesen azon leszek majd, hogy ne technikázzam széjjel ezt a blogot, és benne a mívesen kidolgozott bejegyzéseket mindenféle beágyazásokkal; még ha nem is tudom majd, képtelen leszek minden esetben visszafogni magamat…

Közzétette: Szabó Palócz Attila – 2016. január 8.

Közzétette: Szabó Palócz Attila – 2016. január 8.

Közzétette: Szabó Palócz Attila – 2016. január 8.

Közzétette: Szabó Palócz Attila – 2016. január 8.

Közzétette: Erna Szofia Hunyor – 2016. január 10.

Nos, amint a mellékelt ábra is igazolja, ezúttal is képtelen lettem volna visszafogni magam…

De, hogy szavamat ne feledjem, szóval A huszti beteglátogatók című cikkem megjelenésének másnapján egy koncertre igyekeztünk:

…abból pedig most ne csináljunk elvi kérdést, hogy melyik-melyik melyikünk belépője volt – Ez-e a feleségemé…

…ez pedig az enyém – vagy fordítva? (A lényeg egyébként meg úgyis az, hogy együtt mentünk…)

No, de ennek a koncertnek meg egyébként egy túltechnikázott beágyazásban adtam előzetest egy korábbi bejegyzésben:

Közzétette: Szabó Palócz Attila – 2015. december 28.

Az URH és az Európa Kiadó dalai a Gödörben

Az URH és az Európa Kiadó őstagjai vendégekkel és barátokkal kiegészülve adnak koncertet január másodikán. Az est házigazdája a Müller Péter Sziámi AndFriends, de színpadra lépnek a Pintér Béla társulat színészei is.

Két koncert lesz egyben január 2-án a Gödör Klubban: ÚjRH néven az URH és az Európa Kiadó őstagjai adnak koncertet, hazajön Ausztráliából Kiss Llászló is. Mellette Salamon András, Somoskői Lajos is játszik. Velük zenél és énekel Kamondy Ágnes, Víg Mihály, Magyar Péter, Másik János, Keszei Krisztián, vendégek Hámori Gabriella, Bánfalvi Eszter és Kamarás Iván.

Ezután Müller Péter Sziámi barátai – Kirschner Péter, Varga Orsolya, Angler Ákos, Rentka Zsuzsi – és a Pintér Béla és Társulata színészei – Roszik Hella (ének, hegedű) és Thuróczy Szabolcs, valamint Baka Rebeka és Bakos Zita – nyomják.

Kiss Llaci és Salamon András reinkarnációja került az első koncert középpontjába, mert bizonyos értelemben ők érkeznek a legmesszebbről. 1980-ban volt az URH, a magyar alternatív szcéna rövid életű, de mégis egyik legmeghatározóbb zenekarának első koncertje. Fél éves intenzív underground zenélés után az URH feloszlott és átalakult: lett belőle Európa Kiadó és Kontroll Csoport, majd Sziámi.

Kiss Llaci (zeneszerző-basszusgitár-ének) évtizedekig zenélt az Európa Kiadóban, de mivel Ausztráliában él, egyre ritkábban tudott fellépni itthon. Vele kapcsolatban fontos információ lehet, hogy trükk-animációs szakemberként dolgozott nagysikerű nemzetközi filmekben. Grafikusként is jegyzik, Párizs és Lille után márciusban lesz kiállítása Budapesten, melynek anyaga a Szépművészeti Múzeum gyűjteményébe kerül. A két legendás zenekar legjobb dalai közül jó néhányat ő írt és énekelt.

Salamon András (dob) az URH-ban, majd az Európa Kiadó első formációjában játszott, de egy idő után más pályára lépett; filmrendező lett, számos nagyhatású alkotást jegyez, tanít a Színművészeti Egyetemen és más főiskolákon.

Az est második részében az URH és a Kontroll énekes-szövegírójának zenekara, a Müller Péter Sziámi  AndFriends lép fel. Ők is játszanak néhányat a mára ikonikussá vált URH- és Sziámi-dalokból, de a legütősebb új számok is terítéken lesznek. Ezen a koncerten szólóénekesi feladatot vállal a működő Európa Kiadó gitárosa, Kirschner Péter is, de a Nobilissimából ismert Baka Rebeka is Bakos Zita is meglepetéssel készülnek.

(Hvg.hu, 2015. december 27.)

Történt pedig, hogy mire eszünkbe jutott volna, hogy elővételben megváltsuk a belépőnket, megjelent a Gödör honlapján, vagy Facebook-oldalán, vagy már amijén, hogy a jegyek elfogytak, ezért a január 2-i kettőskoncertről lemaradtunk. Nagy szerencse azonban, hogy azonnal meghirdették azt is, hogy a hatalmas érdeklődésre való tekintettel február 9-én megismétlik a programot. No, ekkor már nem hagytuk magunkat beelőzni, vagy megelőzni, vagy kitúrni a nézőtérről…

Bár aznap, ott a G3-ban (az új Gödör új nevén…) találkoztam olyan ismerőssel is, aki egy héttel korábban, a február 2-i bulin is ott volt, meg aztán most is eljött… Hát az ilyenek miatt nem férnek be a magunkfajta későn ébredők egy-egy kivételesen különleges bulira.

Beh…

No, de ennél a koncertnél nem kevésbé voltak fontosak azok az újévi jókívánságok sem, amelyek a szerkesztőségbe érkeztek – a nevemre címezve:

Ezúton is nagyon szépen köszönöm, s kicsit megkésve talán, de viszont kívánom a legszebbeket, a legeredményesebbeket a 2016-os esztendőre jómagam is!

…és nem kevésbé fontos az aláírás sem az üdvözlőlapon!

S külön köszönöm azért is, amit ez a képes üzenet szimbolizál (pontosan így van!… s éppen ezért nem lehet befogni a pofánkat!!!…), még ha ez nem is postán érkezett a címemre, hanem az interneten terjedt ez el az év elején…

Közzétette: Szabó Palócz Attila – 2016. január 10.

Közzétette: Szabó Palócz Attila – 2016. január 10.

Viszont olvastam menet közben egy egész jó kis interjút – Heti Válasz, 2016. január 7. (csak négy oldal a lapból):

A Heti Válasz című hetilap 2016. január 7-i számának címoldala

A Varga Sándorral készült interjú első oldala a Heti Válasz 2016. január 7-i számából

A Varga Sándorral készült interjú második oldala a Heti Válasz 2016. január 7-i számából

A Varga Sándorral készült interjú harmadik oldala a Heti Válasz 2016. január 7-i számából

Az újság honlapján csak egy rövidebb részlet olvasható az interjúból egészen más címmel: Aki ismeri Oszama bin Laden családját –megszólal a magyar játékosügynök. Hát most mit ne mondjak? Ebben a részletben épp csak a legfontosabb dolgok nincsenek benne:

„Ismeri Oszama bin Laden családját, és tudni véli, mi zajlik a FIFA-botrány hátterében. A világlátott játékosügynök Varga Sándor a magyar futball lehetőségeiről, orosz milliárdosok fociszeretetéről és kárpátaljai szülőfalujáról beszél. Nagyinterjúnk a friss Heti Válaszban.

»Szaúd-Arábiában az All Ittihad-Jedda csapatánál, Ázsia és az arab világ egyik legnevesebb futballklubjában dolgoztam Mészöly Kálmánnal. A klub egyik fő támogatója a bin Laden család, Oszama bin Laden két unokaöccse az ificsapatban edzett abban az időben – meséli Varga Sándor. – Oszamáról mindig nagy tisztelettel beszéltek.«

»Régóta nyilvánvaló, hogy milyen játszmák zajlanak a háttérben – mondja a Nemzetközi Labdarúgó Szövetség (FIFA) és annak elnöke, Joseph Blatter tevékenységéről. – Most azok, akik nem akarják, hogy Oroszországban és Katarban legyen a következő két világbajnokság, előcitálták Blatter húsz évvel ezelőtti tetteit. Akkor is tudtak róla – hogyhogy csak most jöttek elő vele?«

Varga Sándor – akinek Budapest és London mellett a kárpátaljai Visk az otthona – arról is beszél, hogy mivel nyerte el Katar a vébérendezés jogát, miként bánt Roman Abramovics a Chelsea-vel, miután megvette, hogy hazánknak van-e esélye az eb-csoportmérkőzésen továbbjutni, valamint arról, hogy hosszútávon az jelentené a megoldást, ha a magyar válogatottnak magyar szövetségi kapitánya lenne.”

No, erről ennyit, ezt a kis gikszert meg a fontosabb és kevésbé fontos részletekkel majd hamarosan korrigáljuk, helyre rakjuk, mindent a maga helyi értéke szerint… De nem most!

Gyerünk mi most csak szépen lassan tovább, a magunk tempójában…

Játsszuk mi csak szépen a saját játékunkat! (Sportnyelven szólva...)

Plavi Orkestar koncert Budapesten a Balkan Partin, jegyek elővételben!
Közzétette: Yu Party - PORT.hu Balkan Party – 2016. január 2.

A saját játékunk pedig most egész más irányba tereli figyelmünket – s remélhetőleg a szurkolókét is. Az ellenfélről nem beszélhetünk, mert ez most éppenséggel egy olyan játék, amelyben ellenfelek nincsenek. Legfeljebb partnerek… Ugyanis a SETI-program tulajdonképpen egy nagy, közös, globális társasjáték, mintha az interneten keresztül Gazdálkodj okosan!-oznánk vagy Takarékoskodj!-oznánk. Csak, hogy a két kedvenc gyermekkori társasjátékomnál maradjak…

Zentai éveinkben (1999 és 2004 között) valamikor egyszer már nekem is telepítve volt a számítógépemre a SETI@home kis programocskája, amolyan képernyővédőnek, képernyőkímélőnek, amely akkor kapcsolt be, ha hosszabb ideig nem nyúltam a komputerhez. Így kutattam hát jómagam is a földönkívüli intelligens lények rádiójelei után. Része lettem hát magam is ennek a nagy globális társasjáték-őrületnek. Szép is volt, jó is volt, de aztán biztos valamely újratelepítés során elbúcsúztam hát ettől is. A SETI tulajdonképpen az angol Search for Extra-Terrestrial Intelligence rövidítése, ami annyit tesz, hogy a „földön kívüli intelligencia keresése”, vagy „kutatás a földönkívüli intelligencia után”, kinek hogyan, s melyik formában a kedvesebb. S ha akarjuk, mondhatjuk ezt akár interdiszciplináris tudományágnak is, de semmiképp sem sci-finek, tudományos-fantasztikumnak, fansynek… Ez, kérem tisztelettel, a leghétköznapibb valóságunk része, nem különb annál, mint amikor leugrunk a sarki boltba tejet, kenyeret, zsömlét hozni a vacsorához, meg persze – igen! miért is ne? – sört is vacsora utánra. Bele az éjszakába… A SETI célja, mint a neve is mondja – nem kell tehát ezt nagyon magyarázni vagy túlbonyolítani (és még kevésbé misztifikálni…) – a földön kívüli, intelligens élet felfedezése a világűrből hatalmas antennákkal befogott rádiójelek segítségével. A kapcsolatfelvételig itt akkor tehát még messze nem jutottunk el, az Robert Zemeckis filmjében is már a fikció része. Akármily meggyőző is legyen… A SETI elsősorban a csillagászat, az asztrobiológia, az informatika és a filozófia találkozási pontja, legkisebb közös többszöröse – magyarán a határtudománya. Még ha önmagában a SETI-t én nem is nevezném tudománynak vagy határtudománynak. Ez a tudományos kutatási program – de nem tudomány; a kettőt ne keverjük össze.

A SETI-programnak egyelőre nincs konkrét, kézzel fogható eredménye. Tehát nem fogtunk be – mi, a Föld nevű bolygón élő emberek – olyan, a világűrből érkező rádiójeleket, amelyek révén felvehettük volna kapcsolatot idegen civilizációkkal, földönkívüli lényekkel, nem. Ez azonban távolról sem jelenti azt, hogy bármiben is, a legcsekélyebb mértékben meg kellene kérdőjeleznünk a SETI mögött álló nagyon is megalapozott tudományos téziseket, elképzeléseket. A tudomány már csak egy ilyen műfaj, téziseket, elképzeléseket állít fel, feltételezésekre alapoz, és azokat igyekszik aztán a maga tudományos eszközeivel, a maga tudományos keretei között bizonyítani, értelmezni. S ez így van rendjén. Egyelőre tehát nem kommunikálunk sem a Vegával, sem már csillagrendszerekkel. De milyen szép is elképzelni, milyen felemelő érzés is beleélnünk magunkat.

Mint én is, most a napokban, amikor újra telepítettem számítógépemre (manapság már laptopot használok…) a SETI@home szoftverét… Voltak persze ezzel is kalandjaim, de ezekről majd máskor mesélek, talán egy elkövetkező blogbejegyzésben ebben a sorozatban, ugyanezeken az oldalakon. A most a lényeg csak annyi, hogy sikerült, előkotortam a feledés homályából, ismét itt fut a számítógépemen, akárhányszor bekapcsolva magára hagyom. És engem ez különleges örömmel tölt el…

Nagyon szeretném, és nagyon boldog lennék, ha olvasóim is osztoznának ebben!

A világmindenségre szegezett antenna

Most persze újra kellett regisztrálnom magam a SETI@home rendszerében, mert a tíz (vagy mennyi…) évvel ezelőtt regisztráció ma már mit sem ér, sőt arra sem emlékszem, hogy melyik korabeli címemmel (szpray@sksyu.net, szpray@pyrotherm.co.yu, szpray@tippnet.co.yu...) vétettem fel magam annak idején a kutatásba. Volontőrként, persze. Hogyan máshogyan is tehetném? Eszem ágában sincs többet gondolni magamról, sé a szerepemről, a jelentőségemről ebben a kutatásban, mint amennyit valóban teszek, s ezzel kiérdemlek magamnak…

Íme, hát megleltem hazámat… S a nulláról kellett kezdenem mindent a minap…

Végül pedig van itt egy jó kis gif-animációm, amely eloszlatja a kételyeket, mi előtt elindítjuk most újra ugyanazt a filmet, ezúttal eredeti angol nyelven, magyar feliratokkal.

Nomármost, kell ehhez bármiféle magyarázat?

A SETI pedig valószínűleg azért sem járt eddig sikerrel (és ez az egyik legnagyobb probléma, ami megnehezíti a kutatást…), mert nemcsak mi, a Föld nevű bolygón élő emberek vagyunk az egyetlenek, akik teleszpemmeljük a világűrt mindenféle, ma már nem is csak rádiójelekkel. Mindenféle hírek, adatok, információk ellenőrizetlenül kikerülnek a bolygóközi térbe, úgyhogy vélhetően nem is szeretnénk ma már megtudni (nem szeretnénk szembesülni azzal…), milyen képet festünk ezáltal magunkról az oly áhítottan keresett idegen civilizációk előtt…

A jó Ég kíméljen meg bennünket attól, hogy valaha is szembesülnünk kelljen azzal, mi mindent gondolhatnak és feltételezhetnek ők rólunk, mindazok alapján, amit nem világgá, hanem világűrré kürtölünk magunkról az egyre fejlettebb technikai eszközeink által.

(Folyt a kakas, folyt a tyúk…)

---

[1]  Elhangzott az Újvidéki Színházban a Versek éve 1991 bemutatóján